Védnökeink

2012 óta immár Védnökök is segítik a munkánkat és adják nevüket, arcukat annak érdekében, hogy a gyerekekről, az alapítványról és a figyelemfelhívó sétánkról minél több emberhez juthasson el a hír. Nagyszerű támogatóink között van: Dr. Bagdy Emőke, Sebestyén Márta, Al Ghaoui Hesna, Palya Bea és Bogányi Gergely is.

Dr. Bagdy Emőke 2012-ben támogatta munkánkat védnökként:

9168725 „Amikor ez a fiú, így, mint a mesék vándora, hőse fogja a vándorbotot és elindul ugyanolyan módon megteszi azt, hogy befelé fordul. Mert ahhoz, hogy kint a világban hatékonyak legyünk, először is mélyen magunkba kell tekintenünk”

Palya Bea szintén 2012-ben segített minket:Kep_Seta2

„Szerintem nincs cselekedet, ami nyomot ne hagyna, ami változást ne indítana. Csak jó sok bizalommal, az öröm energiájával kell feltölteni azt a cselekedetet és akkor elkezd továbbsugározni és termeli a jót.”

Al Ghaoui Hesna a program másik védnöke úgy fogalmazott:

Az alulról jövő kezdeményezésekben hiszek. Abban, HEsna2hogy az olyan nehézségekkel, amikről meséltél, szembe kell nézni és le kell győzni őket. Ez a történet inspiráció bárki számára. Hitet ad, hogy az ötleteidet, legyenek azok bármennyire is merészek, meg lehet valósítani.”

Pásztor Anna áldott állapotban is Krisztiánnal sétált az első kilométereken 2013-ban:

Nagy katasztrófa, ha el kell kerülni otthonról, el kell szakadni a családtól anyagi vagy egyéb okok miatt.” De Anna nem csak a gyermeke, hanem a szülők PasztorAnnaszemszögéből is átgondolta a dévai gyermekek helyzetét: „Találkoztunk a múlt héten egy párral. Egy olyan párral, akiktől elvették a gyermeküket, mert egyszerűen anyagilag ellehetetlenültek. Szörnyű tragédia ez a gyermek és a szülő számára is. ” Anna ezért állt a program mellé, ezért adja a nevét, az arcát, a lépteit és a lelkesedését. Mert változtatni lehet ám ezen a világon!

Seta_Vednokok

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *