Lépések, manók, áldás és kilométerek

– Célba ért a 2013-as Séta Dévára –

Séta Dévára, egy 440 kilométeres út a gyermekekért. A távot idén Kökényesi Krisztián teljesítette. A 13 napos jótékonysági gyalogtúra, a Séta egyik védnökével, Pásztor Annával, az Anna and the Barbies zenekar alapító tagjával és énekesével közösen és nagyon vidáman kezdődött.

 Indulás előtt a Séta ötletgazdája Kozma Zsolt, aki első az első két évben már teljesítette a távot igyekezett átadni tapasztalatait Krisztiánnak. Az út persze sok meglepetést, vízhólyagot, kemény erőfeszítéseket, jó embereket és új élményeket hozott magával. Krisztián folyamatosan adott hírt az útról, az élményekről a Sétát követő több ezres tábornak, fotók, videók és blog bejegyzések formájában: http://www.setadevara.hu/blog

Kollázsok10

Al Ghaoui Hesna a program másik védnöke úgy fogalmazott: „Az alulról jövő kezdeményezésekben hiszek. Abban, hogy az olyan nehézségekkel, amikről meséltél, szembe kell nézni és le kell győzni őket. Ez a történet inspiráció bárki számára. Hitet ad, hogy az ötleteidet, legyenek azok bármennyire is merészek, meg lehet valósítani.

Krisztián pedig példásan bizonyította, hogy akkor is képes vagy megvalósítani egy ilyen ötletet, ha nem vagy távgyalogló vagy ha nincs módod hónapokig készülni a teljesítményre. Az út során váltakoztak a városok, a tájak, az emberek és az időjárás, Krisztián pedig mesélt.

Biharkeresztes felé a délutáni szünet után „arra gondoltam, hogy letekerem a hátralévő távot egyben. Berettyóújfalu és Mezőpeterd között megint fantasztikus élményben volt részem, ugyanis ismét találkoztam egy juhásszal, Gyula bácsival. Hatalmas nyája volt, próbáltam kitalálni hány birkája lehet.„ Cegléden pedig “ külön meglepetés volt, hogy az ebédlőben töltötte az estét egy egy színitanodás diák csapat is, akik próbáltak, énekeltek, egyikőjük trombitán játszott. Olyan dalokat, sanzonokat énekeltek, amik az 50-es, 60-as évekbeli fekete-fehér filmekben vannak. Jó volt, hogy 14-15 éves fiatalok ilyesmivel töltik az estéjüket.” De az út során Krisztián egy kislány kedvéért manóvá vált egy időre, énekeltek rá áldást, várták bográcsban készült friss vacsorával és az siettek elé az idősek otthonának lakói is.

Kép1

Szép és jelképes, bár teljesen véletlen, hogy a tavalyi évben Palya Bea védnökünk volt éppen áldott állapotban. Most pedig Pásztor Anna, egyik idei védnökünk várja első gyermekét. Ez különösen „kiélezi” az ember érzékenységét, nyitottságát a gyermekek felé.

Nagy katasztrófa, ha el kell kerülni otthonról, el kell szakadni a családtól anyagi vagy egyéb okok miatt.” De Anna nem csak a gyermeke, hanem a szülők szemszögéből is átgondolta a dévai gyermekek helyzetét: „Találkoztunk a múlt héten egy párral. Egy olyan párral, akiktől elvették a gyermeküket, mert egyszerűen anyagilag ellehetetlenültek. Szörnyű tragédia ez a gyermek és a szülő számára is.” Pásztor Anna ezért állt a program mellé, ezért adja a nevét, az arcát, a lépteit és a lelkesedését. Mert változtatni lehet ám ezen a világon!

Krisztián a távot 13 nap alatt teljesítette és Dévára az alapítvány 20. születésnapján érkezett, ahol Böjte Csaba fogadta. Az ünnepség után Krisztián a gyerekekkel töltötte minden percét: „Így ért véget a 13 nap. 9 gyerekkel egy szobában aludtam el a 440 kilométeres út végén. Értük csináltam, hozzájuk érkeztem meg.„ Az úttal Krisztián a Dévai Szent Ferenc Alapítványra hívta fel a figyelmet, melyet Böjte Csaba alapított 20 évvel ezelőtt. Az alapítvány több, mint 2 000 gyermek gondját viseli. Erdély szerte 67 házban, Magyarországon három házban nevelkednek, jutnak meleg ételhez, tanulnak és lesznek testileg és lelkileg egészséges felnőttek a rászoruló gyermekekből. A házak gazdálkodnak, gyümölcsöt, zöldséget termesztenek, állatokat tartanak.

Ön, kedves olvasó is a részese lehet a Sétának!

A szervezők örömmel várják azokat, akik az út történetét, képeit, videóit szeretnék látni vagy jelképesen kilométereke fogadnak örökbe.Kép2

A programban 1 kilométer 1€ vagy 300Ft. Így lesz a Séta lépéseiből támogatás a rászoruló gyermekek számára. Az alapítvány külön alszámlát nyitott a Séta Dévára program számára: MKB Bank – 10300002-20145639-49020140 (Dévai Szent Ferenc Alapítvány).

www.setadevara.hu/hogyan-segithetsz

Egy egyszerű átutalással Ön is tehet a gyermekekért.

„Csillagokkal álmodom, de földet ér a lábam”

Pásztor Annával, a Séta Dévára egyik védnökével beszélgettünk

 Pásztor Anna, az Anna and the Barbies zenekar alapító tagja és énekese. Egy igazi vadóc, a szabályokat és a sorokat messziről elkerülő, életigenlő nagyszerű nő éPasztorAnna2s igazi ember. A hangja tud nevetni, sírni, meghalni és feltámadni. Amikor a Séta Védnökeire gondolunk, mindig hiteles, valós, jó embereket képzelünk ebbe a szerepbe. Mint ő.

Amikor először megkerestük és felkértük a Védnöki szerepre a történetet hallva azonnal igent mondott. Igent mondott úgy is, hogy az alapítvány, a Séta korábban nem volt ismerős számára.

És nem egyszerűen igent mondott, hanem rögtön ötletelni, javasolni, kérdezni kezdett. Aktív és tevékeny része lett a történetünknek. 🙂

Ahelyett, hogy magáról és arról mesélt volna mi érintette meg a Séta gondolatában, inkább azt kezdte szervezni, hogy az indulásnál ő maga is jelen legyen. Hogy a kedvesével és a 8 hónapos pocakjával kísérje el Krisztiánt az első kilométereken. „Addig is fogok gyalogolni minden nap! :-)” – ígérte és aztán mesélni kezdett. Arról, hogy a múlt hónapban szólt a barátnőinek és spontán adománygyűjtést szervezett egy miskolci gyermekotthonnak. Lelkesítette és bevonta a többieket, együtt adták át a ruhákat, tárgyakat, ékszereket, amelyeket sajátjaik közül válogattak ki és vittek el a gyerekeknek.

A történetnek ezen a pontján, most már Te, kedves olvasó, sem fogsz meglepődni, ha elmesélem, hogy Anna itt ismét akcióba lendült. Azon kezdte törni a fejét, hogy miként valósíthatná meg ezt újra és hogyan jutnak majd a tárgyak Dévára, hogyan lehetne ebből rendszert csinálni?

Szuper érzés, amikor egy ötlet, egy gondolat valaki másban visszatükröződve új életre kel és ilyen energiákat kap. Gyorsan törölte el az aggodalmamat azzal, hogy amúgy is nap mint nap sétál 5-6 kilométert. Ezután már közösen terveztünk, hogyan oldható meg, hogy Anna és a babája is biztonságban legyenek, amíg Krisztiánt kísérik az első kilométereken.

20132 Szép és jelképes, bár teljesen véletlen, hogy a tavalyi évben Palya Bea védnökünk volt éppen áldott állapotban. Most pedig Anna várja első gyermekét. Ez különösen „kiélezi” az ember érzékenységét, nyitottságát a gyermekek felé. „Nagy katasztrófa, ha el kell kerülni otthonról, el kell szakadni a családtól anyagi vagy egyéb okok miatt.” De Anna nem csak a gyermeke, hanem a szülők szemszögéből is átgondolta a dévai gyermekek helyzetét: „Találkoztunk a múlt héten egy párral. Egy olyan párral, akiktől elvették a gyermeküket, mert egyszerűen anyagilag ellehetetlenültek. Szörnyű tragédia ez a gyermek és a szülő számára is.

Anna ezért állt a program mellé, ezért adja a nevét, az arcát, a lépteit és a lelkesedését. Mert változtatni lehet ám ezen a világon!

Andi

Hesnával a világ…

Védnökünkkel, Al Ghaoui Hesnával beszélgettünk

 Al Ghaoui Hesna szerkesztő-riporter, rendszeresen tudósít a világ háborús övezeteiből a Magyar Televízió hírműsorai számára. A Közel-Keleten mozog otthonosan, hiszen édesapja szíriai, édesanyja pedig magyar.

Különleges dolog számunkra, hogy Hesna maga jelezte, hogy segíteni, tenni szeretne a programért. Így örömteli egymásra találás volt az ő védnöki szerepe.

Amikor arról kérdeztem miért érintette meg a történet azt felelte: „korábban hallottam már az útról, ismertem a célt és a távot. De igazán akkor fogott meg, amikor hallottalak a Sétáról beszélni.” Hesna ugyanis háziasszonya volt a TEDxSomlóiStrWomen rendezvénynek, ahol tavaly volt lehetőségem a Sétáról beszélni.

Szóval Hesna arról kezdett mesélni, hogy megfogta a történet, leginkább az, hogy miként született meg a terv. „Sokszor elképesztő ötletek születnek, amikor közösen gondolkodunk. Az pedig, hogy ebből az ötletből valóság lett, igen nagy dolog.” És Hesna felidézi, hogy arról meséltem miként lett egy nyári délutánon egy padon töltött ebédszünetből a Séta. HEsna2„Sokszor van bennünk segítő szándék, szívesen tennénk valamit, de úgy érezzük apró kis porszemek vagyunk, akik nem tudnak változtatni a dolgok menetén. Én magam sokszor járok olyan helyeken, ahol ezt érzem. Szeretnék segíteni, de megélem a „porszem vagyok” érzést. Az érzést, hogy nincs elég erőm, hatásom, lehetőségem változtatni. Háborús területeken számomra mindig rosszabb a tehetetlenség érzése, mint a félelem.

Az alulról jövő kezdeményezésekben hiszek. Abban, hogy az olyan nehézségekkel, amikről Te is meséltél, szembe kell nézni és le kell győzni őket. Ez a történet inspiráció bárki számára.

Hitet ad, hogy az ötleteidet, legyenek azok bármennyire is merészek, meg lehet valósítani.”

Déva mindenki számára mást jelent. Csaba Testvér munkáját, a gyermekek történetét szinte mindenki ismeri. De Hesnának saját személyes élménye is van: „Magam is jártam Déván és az ott töltött három nap óriási hatással volt rám. A legmeglepőbb az volt számomra, hogy olyan jókedvű közösség, olyan eleven hangulat fogadott, amire nem számítottam.”

A vidámság, az öröm, a mosoly nem anyagiak kérdése. Ezt sokszor tapasztaljuk. Hesna is arról mesélt, hogy afrikai forgatásai során is azt vette észre sokkal több mosolygó arcot lát, mint akár itthon. Ehhez pedig nagyon fontos, hogy milyen módon fordulunk egymás felé.

„Figyeltem Csaba Testvért, ahogy viszonyul a gyermekeihez, mintha mindegyik a sajátja volna. Az is nagy hatással volt rám, ahogy a gyerekek viszonyultak egymáshoz. Szép volt, testvéri, de hangos, irigységtől és összeütközéstől mentes. Ilyenkor az ember kicsit újraértékeli a saját életét is. Akkor napokig forgattunk Déván és azóta is figyelemmel kísérem az alapítványról szóló híreket.”

Dévára először menni könnyű, onnan hazamenni már nem. Ez a mi tapasztalatunk. A gyerekek rabul ejtik a látogató szívét. „Én azóta is őrzöm egy kislány emlékét. Marika, nem volt árva. A szülei olyan szegénységben éltek, hogy nem tudták nevelni, elmentünk hozzájuk látogatóba. Most is előttem van a kép, a szürke emeletes ház, aminek hiányoztak az ablakai, a kályhák csövei fekete csíkot festettek a falakra…

Az alapítvány ezeknek a gyermekeknek ad esélyt. Meleg ételt, otthont és iskolát.

És a legfontosabbat. Szeretve érzik magukat.”

Nagy Andrea

2012 – Ötödik nap – Karcag

Tegnap nem írtam Anyu, Karcagon jártam és nagyon elfáradtam.

IMG_3736Pedig lett volna miről, hiszen Kerekes Kata egyszemélyes városképviseletet látott el. Vendégül látott minket vacsorával egy étteremben, ahol bemutatott többek között a vidékfejlesztési miniszter úrnak, aki épp hazaért Karcagra. Egy komplett kétszobás lakásban szállásoltak el, ahova reggel nyolcra befutott a reggelivel. Sajnos nem tudtam lebeszélni róla, de legalább eljutottunk a “lesüttetek húst reggelire, annyit, hogy vacsorára is maradjon”-tól a hideg reggeliig. Egy akkora tálon hozott mindenféle finomságokat a már bekészített ásványvíz, üdítők, kávé, tejpor, édesító, kockacukor mellé, hogy megfordult a fejemben, hogy esetleg várunk még egy komplett focicsapatot…

Mondjuk később tényleg befutottak. Többek között a Karcag Se U11 és U13 korosztályos csapata is ott volt az elköszönésnél, kikísértek a város határáig. És már a jövő évi programot is leszervezték frissiben. Nagyon lelkesek, sodró lendülettel meséltek a hagyományaikról. Vajon miért nem tudunk róluk többet? Ők a büszke kunok leszármazottai… Ma Földesen gyújtunk gyertyát és emlékezünk…

IMG_3800Furcsán szomorú nap ez a mai. A tegnapi napsütést ma eső váltotta, így nem feltűnőek a könnyek. Csak a mécseseknek lesz nehéz dolguk. Tudtad, hogy “azóta” csak akkor gyújtok gyertyát, ha biztonságban végig éghet és nem kell félúton elfújnom? Az egy vasárnap volt…még délelőtt találkoztunk Veled a kórházban, de már régóta nem nyitottad ki a szemed. És délután olyan furcsa fénye volt a napnak. Olyan ünnepélyesen szomorú. Vagy csak én láttam így, nem tudom. Aztán, mint akkoriban szinte minden este, gyújtottunk egy mécsest otthon. De, mint akkoriban soha, akkor este veszekedtünk. És ahogy felkapta a takaróját és átviharzott sértetten a másik szobába, szinte automatikusan elfújta a lángot. Mai napig látom azt a füstöt a szemeim előtt, ahogy szállt fel a Menny-ezet felé. Tudtam, hogy baj van. Éreztem. Húsz perc múlva hívott Gabi, hogy elmentél. Örökre. Ültem az ágyon, visszagyújtottam a mécsest és azt hiszem sírtam.

Nem emlékszem pontosan, csak a paplan hűvösségére, a félhomályra és a jégcsapokra a szívemen. Tegnap és ma ünneplőbe öltözött minden ember, akiket az utcán láttam. Én a szívemet öltöztettem díszbe, hogy méltó legyen az emlékedhez.

Bár ezt minden nap megteszem…

Szeretlek Anyu

2012 – Negyedik nap – Fegyvernek

..hát Anyu…

Ezt tényleg nem gondoltam volna.
A tegnapi tökéletes napot is lehetett fokozni. Szolnok és Fegyvernek. Újabb állomások, amelyek lakói beírták magukat a szívembe. Csupa nagybetűvel.

Ha elképzelek egy dobogót, bizony komoly tolongás kezd lenni a tetején. Bár azt hiszem itt nincs második hely, itt mindenki győztes.

IMG_3723

Olyan szeretettel fordultak mindkét helyszínen felénk, olyan nyitottak voltak a kezdeményezésünkre, megható ez a figyelem. És jó érzés látni, hallani, hogy mennyire szeretik a helyet, ahol élnek. Látni a büszkeséget a szemükben, ahogy a városukról mesélnek, hallgatni a polgármestert és segítőit,IMG_3685 mennyi tervük, ötletük van…kívánom, hogy legyen erejük és kitartásuk megvalósítani mindazt, amit meséltek. És évek múlva még elégedettebben büszkélkedhessenek az immár városlakó Fegyvernek lakói.
És persze még mindig nem volt vége a napnak.
Nem is tudom, hogy mondjam el…

Molnár Barna, a kultúrház igazgatója és családja látott vendégül. A saját otthonukban. Olyan igaziféle otthonban. Ahol kisgyerekek hancúroznak körülötted, ahol pattog a tűz a kályhában és ahol az asztal percek alatt telik meg finomabbnál-finomabb ételekkel, mindezt olyan könnyedséggel, szeretettel és természetességgel, mintha ezer éves barátság fűzne össze minket.

Elmondhatatlanul jól esett. És tudod még mi történt, Anyu?
A család egy üresen álló házában szállásoltak el. Egy dugig pakolt kosárba készítettek elő reggelit, házi tejet, töpörtyűt és hagymát. Többek között…
Fantasztikusan jól érzem magam. És hidd el, nem azért, mert milyen sok mindent kaptunk. Hanem ahogy adták.

Tiszta szívből.

Szeretettel.

Csak Te hiányzol…

Ölellek.

2012 – Harmadik nap – Szolnok

Drága Anyukám,

Azt hiszem ez a nap közelített a tökéleteshez.

Gyönyörű hóeséssel indult a nap. Olyan békés és csendes volt minden.
És képzeld, Cegléd elöljárói vártak rám a hóesésben, hogy utamra bocsássanak.

IMG_3620Gyerekekkel együtt vagy húszan. Ajándékot is kaptam. Ölelést, kókuszgolyót, bort, Cegléd városát bemutató könyvet és rengeteg szeretetet. Még riportot is csinált velem a helyi TV. Jó érzés volt néhány percre a figyelem középpontjában lenni. Azt hiszem, ezt talán még egészséges exhibicionizmusnak hívhatjuk…

Elkísértek egy darabon és mire Abonyba értem, elolvadt a hó.
Tudod, hogy tavaly óta Abony (is) a szívem csücske. Bea, biztos meséltem Róla, a helyi caritas lelkes tagja, vele ültem le egy szóra és egy kávéra.

Árad belőle a jóság és a szeretet. Csak úgy repült az idő, észre sem vettük. Legszívesebben az ember el sem engedne ilyen barátokat, igen, talán már a barátomnak is nevezhetem.
Beérve Szolnokra hamar megtaláltam a szállást, Andi úgy megörült nekem, jó érzés, hogy hiányzom, hogy aggódik…

Szóval innentől bármi jöhet, úgy érzem semmi nem állíthat meg. Fújhat, eshet, én lemegyek a térképről a szeretetért, egy mosolyért, egy ölelésért.

Kár, hogy csak évente van Séta…
Holnap újra várok Rád. Az út mellett Fegyvernek felé. Vigyázd a barátaim álmát is.

Jó éjt!

2012 – Második nap – Cegléd

Szia Anyu,

Beértem Ceglédre. Még sötétedés előtt. De nagyon nehéz volt a vége.
Elfáradtam, sajgott mindenem. Pedig olyan jól indult, az eső ellenére is. Kicsit furcsa is volt, eleinte megmagyarázhatatlan az a már-már euforikus hangulat, amiben indultunk. De aztán rájöttem. Olyan sokan figyelnek ránk otthonról és itthonról, ez hatalmas erőt ad IMG_3693és ez okozta a jókedvemet. Farkas Zoltán kísért el Monorierdőig. Ő az oktatásért felel az önkormányzatnál. Neki és Tibor atyának köszönhetjük a szállást és a reggelit, a finom teát.

Aztán az eső is elcsendesedett, szépen futottak a lábam alatt a kilométerek. De fogyott az erőm, a sűrűsödő megállások sem segítettek. A végén már fogamat összeszorítva mentem.

De nem adtam fel. Megcsináltam. Biztos Te sem adtad volna fel. Mint ahogy a betegséged ellen is hősiesen küzdöttél. Padlóra küldött, de felálltál. Példa értékű volt számomra az a gyógyulás, amit rajtad láttam, az a harc, amit vívtál. Aztán sajnos túl gyorsan jött a második ütés.

És Csaba testvér sem adta volna fel. Mi lenne azokkal a gyerekekkel, ha valahol félúton azt mondja, nem megy. És feladja. Valószínűleg sokan már nem élnének. De nem adta fel, ment tovább. És sajnos még mindig van igény újabb és újabb házakra, Csaba testvér útja még nagyon hosszú.

Komoly kihívás volt az utolsó tíz kilométer. De itt vagyok. És tudom, hogy most büszke vagy rám.

Nekem most ez a legnagyobb jutalom. Nem ez a csodás szálloda, ami Cegléden várt. Nem az ízletes vacsora. Hanem a tudat, hogy vigyázol rám.

Mindörökké…
Köszönöm.
Jó éjt Anyukám!

2012 – Első nap – Monor

Szia Anyu,

Igen, megint úton vagyok. Dévára, persze. Tudod, az a testvér, kissebb testvér, ahogy a ferencesek nevezik magukat és amihez Ő mindig hozzáteszi, hogy szeretettel, mintha nem tudnánk.monor1

 Igen, Csaba testvérhez.

Szeretek hozzá járni. Mindig “karbantartja” a lelkem. Kicsit megváltozott a világ, mióta nem laksz itt. Kicsit még szomorúbb mindenki. Nem is kicsit. És az emberek panaszkodnak. Mintha nekem nem lenne bánatom.

De Csaba testvér más. Mindig viccelődik, még az istentiszteletek alatt is. És akkor sokat nevetek. Meg persze néha olyanokat mond, hogy a könmonor2nyem kicsordul. De mindig minden a helyén van. Mindent jókor, jó időben mond. És még sírni is jól esik vele. Persze Ő nem sír, bár talán egyszer láttam egy videoriportot, amiben egy tanárnőről mesélt, hát ott elérzékenyült. Ott egyszer. Biztos akkor sír, mikor nem látja senki…

Szóval elindult a Séta. Képzeld, két rádiónak is adtam riportot. És kaptam egy vadiúj túracipőt és egy dzsekit. Profi cuccokat. Ezekben sokkal könnyebb. Gondoltam.

De elfáradtam Monorig. Itt kaptunk szállást a parókián.
De láttalak útközben. Sokszor.

Te voltál az a sárga virág azon a bokron. Tudom, hogy Te voltál. Ilyenkor már nem virágzik semmi. Meg az a rózsa is Te voltál. Tudom, hogy itt vagy velem. Mindig.
És a naplemente is olyan szép volt Monor előtt, hogy az is biztos Te voltál. Csak ültél a felhő szélén, lóbáltad a lábad és kacagtál.

monor3Szeretlek Anyu. És hiányzol… Nagyon.

Holnap is írok majd Ceglédről. Reggel találkozunk.

Az öröm energiája – Séta Dévára 2012

Böjte Csaba és Palya Bea a sétáról

„Álmodozó gyalogló, megrögzötten szentimentális fellegekben járó, elkötelezett szeretetvadász és mosolycsempész.” – Így kezdi saját maga jellemzését Kozma Zsolt.

Kép1om Zsolt mindig mosolyog, egyszerűen jó vele együtt lenni. Számára természetes, hogy nem csak beszélni és vágyakozni, hanem tenni, lépni, menni kell. Az észak spanyol “el camino” iskola „elvégzése” után jött a gondolat, minden egyes lépésnek és a megtett méterek sokaságának nemes célja lehetne, hogy Böjte Csaba nagyszerű munkásságát és kétezernél is több rászoruló gyermekét támogassa.

Zsolt tavaly is gyalog tette meg a 440 kilométert Budapesttől Déváig. Egy kilométer, egy euró és rengeteg lépés. Zsolttal együtt sokan mozdultak, tettek, támogatták a nemes cél. Zsolt idén is erre az útra indul. Csaba Testvér jóságos figyelme kíséri majd, amikor október 27-én útra kel.

Kísérők és lelkes támogatók mellett idén védnökként egy nagyszerű, hangból-dalból-érzésből szőtt aranytorkú lány állt Zsolt mellé. Palya Bea így mesél, arról, hogyan érintette meg a történet, amikor először hallott róla: „Szeretem a furcsa, nem mindennapi ötleteket, és ez az. Van benne valami zarándoklat-hangulat, valami camino-féle megszentelt elszántság. És ugye kapcsolódik Dévához, ott sincs hiány megszentelt elszántságból. Az ilyen újítások, a lehetetlennek látszó vállalások forgatják a világ nagy kerekét. Meg hát minden, ami menés, mozgás, lendülés, én azt nagyon bírom… „Kep_Seta2

És Bea máris arról mesél, milyen benyomásai vannak Böjte Csabáról, mit gondol munkájáról, elhivatottságáról. „Könyvtalálkozókon, díjkiosztókon hoz össze a sors Csaba Testvérrel időről időre. Látom a barna csuhás suhanást, és szeretem ezt a suhanást. Eszembe jutnak a Legyetek jók, ha tudtok című film képei, imádtam azt a történetet. Csak a dévai a gyerekek talán többször találkoznak angyalokkal… Örülök, hogy pont a gyerekek azok, akik mellett Csaba testvér elkötelezte magát, talán azért is, mert a gyerekek nekem is szívügyem, máig sokat dolgozom szociálisan hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő kicsikkel. Otthonos nekem az a gondolkodás, hogy ő egyszerűen hisz a jóban, és sok energiát tud abba rakni, hogy az álmai megvalósuljanak. Nagyot álmodott, megvan az eredménye, és még nevetni sem felejt el mindeközben.„

Csaba Testvér valóban suhan barna csuhájában. A misét követően kedvesen beszélget mindenkivel, aki szót szeretne váltani vele. Figyel, felel, őszintén ad az idejéből, energiájából és suhan tovább. Interjút ad, meghallgat egy építészmérnök diákot a dévai terveiről, asztali áldást mond a reá váró gyermekeknek, majd a lépcsőre ül mellém és a lábunkat lógázzuk.Kép1c

Vártam ezt a beszélgetést, nagyon, Készültem, mégis valahogy esetlennek tűnnek a kérdéseim, de beszélgetni kezdünk. Arról, hogy már Magyarországon is van két ház, Erdélyben pedig 67.

Mosolyogva teszi hozzá, hogy nem a cél vezérli, hogy valamiféle performanszt mutasson be. Így fogalmaz: „Ha megkérdezik tőlem, hogy mi a következő célom, akkor mindig azt szoktam mondogatni viccesen, hogy konkurenciát teremteni. Meg vagyok győződve, hogy sem az egyház, sem az állam, nem képes megoldani a szociális gondokat. Itt a Kárpát-medencében akkor oldódnának meg a problémák, ha mindenki ott ahol él, a maga utcájában, tömbházában, falujában lehajolna a mellette élő, bajban lévő emberhez, ha mindannyian szolidárisak lennénk.

Tehát, akkor mi az én feladatom? Hát egyszerűen reklámot szeretnék tenni annak, hogy jó dolog jónak lenni. Jó dolog lehajolni! Hogy igen, az utcagyerekek nevelhetőek. Nem igaz, hogy ez lehetetlen feladat lenne. Nem igaz, hogy ez áldozat lenne. Hát akkor lennék én sikeres, ha olyan jó étvággyal tudnám ezt a rétest enni, hogy az emberek kikapkodják a tányérból előlem a többit! Hogy olyan jól tudnám ezt a munkát végezni, hogy az emberek azt mondanák, hogy jééé hát nálunk is van egy bajban lévő család, akkor hamar menjünk, látogassuk meg és segítsünk rajtuk. Én meg vagyok győződve, hogy Isten jó világot teremtett, szép, lakható. Nem gondolom, hogy az emberiség a 21. században eljutott egy plafonig, egy korlátig, hogy nincs tovább és minden össze kell dőljön. Hanem úgy gondolom, hogy hihetetlenül szép távlatok vannak előttünk. Persze ezért meg kell küzdenünk, meg kell látni abban a kőben a szobrot, abban a gazos kertben a parkot, az utcagyerekben a jövendőbeli állampolgárt, aki épít és nem rombol és hát persze azt kemény munkával ki is kell hozni belőle. Én ebben hiszek, és azt látom, hogy ez működik is. Több száz gyereket fogadtam be, nagyon sok családot látogattam meg és azt láttam, hogy a jó szó, a szeretet ötről a hatra viszi az embereket, majd hatról a hétre és kibontakozó, növekvő világban élünk, nem felesleges egy kiskertet megkapálni, nem fölösleges egy almafát elültetni vagy egy diót, nem fölösleges prédikálni, jó szót mondani.”

A Sétáról sokszor beszéltünk már. Tavaly is sok figyelmet és támogatást kaptunk Csaba Testvértől és az alapítvány munkatársaitól. Sosem értettem, hogy van ideje és energiája arra, hogy megérezze a szervezés nehezebb napjait. Hogy egy rövid üzenettel, néhány kedves sorral energiát adjon. Most arról kérdezem, mit gondol a Sétáról.

„Azt gondolom, hogy ha összefogunk, bizalommal egymás felé fordulunk és mindenki a maga kis virágját kibontja, akkor sokkal szebb lesz a föld. Hogy ki milyen virágot, gyümölcsöt kell teremjen? Én ebben nem tudok tanácsot adni. De biztos, hogy Dosztojevszkijnek írnia kellett. Kós Károlynak házat kellett terveznie. József Attila verset kellett írjon. Zsoltnak talán gyalogolnia kell, ez az a szín, ez az az íz, amit ő a világhoz hozzá tud adni, hogy felhívja az emberek figyelmét az ő gyaloglásával arra, hogy összetartozunk. Hogy egy család a Kárpát-medencei Magyarság, hogy neki itt Budapesten ugyanúgy fáj az, ha egy gyermek szomjas vagy fázik Erdélyben, mintha a szomszédban lenne.

Én nagy-nagy szeretettel köszönöm ezt az ajándékot, amivel szebbé, teljesebbé, lakhatóbbá teszi a világunkat. És egyben bíztatok bátorítok mindenkit, hogy teremje meg a maga kis virágát ott ahol van. Lehet, hogy valaki nem érez magában kedvet egy ilyen hosszú útra, egy ilyen nagy sétára, de úgy érzi talán, hogy hangja kell legyen ennek a szó nélküli sétának és ő beszél, más talán rajzol. Adja az Isten, hogy mindannyian megtaláljuk a magunk feladatát, hogy tényleg ez a közös nagy világ szebb legyen.”

Mindig elvarázsol az az őszinteség, ami Csaba Testvér minden szavából, személyiségéből, hitéből sugárzik. Amikor arra kerül a szó, hogy szavaink, életünk mennyire őszinte, Csaba Testvér nevetve mondja: „Kit kell, elvegyen egy fiú feleségül? Hát azt a lányt, amelyik legjobban tetszik neki. Hát ne adja alább, nem? Nősülésnél nincs fapados kiszerelésű menyasszony. Maximumra kell törekedjünk. Egy életünk van. Hogy mit csináljon az ember? Amit a legjobban szeret, nem? Amire a legnagyobb vágyat érez. Hogy kell élni? Ahogy a legboldogabb, vagy ahogyan a legjobban esik az embernek. Nekem így élni, ahogy élek, jólesik. Jó dolog álmodozni, jó dolog az álmainkat megvalósítani, jó dolog egy vadidegen ember a kezét megszorítani és azt mondani, hogy örvendek testvérem, hogy megismerkedünk, hogy találkoztunk. Én azt hiszem, hogy ha valakinek kibicsaklott a térde vagy a lába, meg lehet őt tanítani úgy is járni, hogy fáj minden lépés, húzod a lábadat, de próbálj meg így közlekedni. Hát én azt gondolom, hogy a legbölcsebb dolog helyrerakni azt a lábat és akkor futkorászni és vidáman ugrabugrálni, nem? Én mindenkinek ezt kívánom, hogy ne tanuljon meg képmutató, sunyi módon élni, hanem masszírozza helyre az életét és őszintén, jókedvvel élje meg minden percét.”

Szép záró gondolat ez. Csaba Testvér búcsúzik, köszönetet mond és már suhan is tovább. Én pedig a kérdést – egyetlen fiú, aki útnak indul, valóban segíthet-e – Palya Beának szegezem. Azonnal felel: „Persze, mindenki segíthet. Weöres írja, hogy “aki élt, az nem hiába élt”, ezt mondják versében az Atlantisz elsüllyedt városait borító szigetek. Szerintem nincs cselekedet, ami nyomot ne hagyna, ami változást ne indítana. Csak jó sok bizalommal, az öröm energiájával kell feltölteni azt a cselekedetet és akkor elkezd továbbsugározni és termeli a jót. Hát, ez itt mind megvan. Ha nem lennék nyolc hónapos várandós, talán én is nekiindulnék…”

Végül már csak egy kérdésem maradt. Zárásként megkérdem Beát miért állt a Séta mellé. „Mert bízom abban, hogy az az energia, amit most a neked adott válaszokba folyatok, megsokszorozza majd önmagát. Egyszerű ez, összeadódnak a jó dolgok, segítik egymást. Minden lépés – csakúgy, mint a hosszú séta lépései – eggyel közelebb visznek a célhoz, és örülök, ha én is egy lépés tudok lenni ebben a gyönyörű folyamatban.”

Most már biztosak lehetünk abban, hogy Zsolt tettei, lépései nyomot hagynak, változást indítanak és hatnak a világra!

Gyere és tegyél a nagy úthoz Te is egy lépést!

Andrea