Drága Anyukám,

Azt hiszem ez a nap közelített a tökéleteshez.

Gyönyörű hóeséssel indult a nap. Olyan békés és csendes volt minden.
És képzeld, Cegléd elöljárói vártak rám a hóesésben, hogy utamra bocsássanak.

Gyerekekkel együtt vagy húszan. Ajándékot is kaptam. Ölelést, kókuszgolyót, bort, Cegléd városát bemutató könyvet és rengeteg szeretetet. Még riportot is csinált velem a helyi TV. Jó érzés volt néhány percre a figyelem középpontjában lenni. Azt hiszem, ezt talán még egészséges exhibicionizmusnak hívhatjuk…

Elkísértek egy darabon és mire Abonyba értem, elolvadt a hó.
Tudod, hogy tavaly óta Abony (is) a szívem csücske. Bea, biztos meséltem Róla, a helyi caritas lelkes tagja, vele ültem le egy szóra és egy kávéra.

Árad belőle a jóság és a szeretet. Csak úgy repült az idő, észre sem vettük. Legszívesebben az ember el sem engedne ilyen barátokat, igen, talán már a barátomnak is nevezhetem.
Beérve Szolnokra hamar megtaláltam a szállást, Andi úgy megörült nekem, jó érzés, hogy hiányzom, hogy aggódik…

Szóval innentől bármi jöhet, úgy érzem semmi nem állíthat meg. Fújhat, eshet, én lemegyek a térképről a szeretetért, egy mosolyért, egy ölelésért.

Kár, hogy csak évente van Séta…
Holnap újra várok Rád. Az út mellett Fegyvernek felé. Vigyázd a barátaim álmát is.

Jó éjt!