2012 – Második nap – Cegléd

Szia Anyu,

Beértem Ceglédre. Még sötétedés előtt. De nagyon nehéz volt a vége.
Elfáradtam, sajgott mindenem. Pedig olyan jól indult, az eső ellenére is. Kicsit furcsa is volt, eleinte megmagyarázhatatlan az a már-már euforikus hangulat, amiben indultunk. De aztán rájöttem. Olyan sokan figyelnek ránk otthonról és itthonról, ez hatalmas erőt ad IMG_3693és ez okozta a jókedvemet. Farkas Zoltán kísért el Monorierdőig. Ő az oktatásért felel az önkormányzatnál. Neki és Tibor atyának köszönhetjük a szállást és a reggelit, a finom teát.

Aztán az eső is elcsendesedett, szépen futottak a lábam alatt a kilométerek. De fogyott az erőm, a sűrűsödő megállások sem segítettek. A végén már fogamat összeszorítva mentem.

De nem adtam fel. Megcsináltam. Biztos Te sem adtad volna fel. Mint ahogy a betegséged ellen is hősiesen küzdöttél. Padlóra küldött, de felálltál. Példa értékű volt számomra az a gyógyulás, amit rajtad láttam, az a harc, amit vívtál. Aztán sajnos túl gyorsan jött a második ütés.

És Csaba testvér sem adta volna fel. Mi lenne azokkal a gyerekekkel, ha valahol félúton azt mondja, nem megy. És feladja. Valószínűleg sokan már nem élnének. De nem adta fel, ment tovább. És sajnos még mindig van igény újabb és újabb házakra, Csaba testvér útja még nagyon hosszú.

Komoly kihívás volt az utolsó tíz kilométer. De itt vagyok. És tudom, hogy most büszke vagy rám.

Nekem most ez a legnagyobb jutalom. Nem ez a csodás szálloda, ami Cegléden várt. Nem az ízletes vacsora. Hanem a tudat, hogy vigyázol rám.

Mindörökké…
Köszönöm.
Jó éjt Anyukám!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *